Fotópályázat

Az Országos Magyar Vadászkamara Elnöksége 2010. május 12-i ülésén megtárgyalta és elfogadta Homonnay Zsombor újságíró javaslatát, melynek alapján fotópályázatot hirdet a vadvédelem fontosságának és szükségességének bemutatására.

A pályázat célja olyan demonstrációs fotóanyag gyűjtése, mellyel a vadvédelmi tevékenység jelentőségét hitelesen és életszerűen lehet bemutatni a nagyközönség számára. Szeretnénk elérni, hogy a vadvédelem ugyanolyan erővel és rangon beépüljön a köztudatba, mint más a közbeszédben ismert és használt fogalmak, mint például a környezet-, természet-, műemlék-, munka- és balesetvédelem, stb. Ehhez az első lépés a meggyőző és bizonyító erejű demonstrációs és dokumentációs anyagok szisztematikus összegyűjtése.

A vadászok, a hivatásos- és sportvadászok, a természet és vadszerető emberek területjárásuk során szinte nap mint nap szembesülnek a vad életében a legkülönbözőbb, ember okozta civilizációs ártalmak miatt bekövetkezett tragikus eseményekkel. Ennek során például a mezőgazdasági gépek által a vad szaporulatában okozott káraival, a vegyszeres mérgezéssel, a gázolással, a vadorzók rémtetteivel, a kóbor állatok okozta károkkal, a kerítések okozta sérülésekkel, a légvezetékek gondjaival, a kikövezett csatornákba fulladt vaddal és egyéb ártalmakkal. Mindezekről eddig sok szó esett, de a káros tragikus eseményeket fotóval, demonstrációs anyagokkal kevésbé sikerült alátámasztani. Szeretnénk tehát felhívni a figyelmet és kérni a természetszerető embereket, a vadászokat, hogy éljenek a lehetőséggel, hisz ma már a modern technika (digitális fényképezőgép, videofelvevő, mobiltelefon, stb.) szinte mindenki rendelkezésére áll.

A fotópályázat beküldési határideje 2010. december 31.
A pályaműveket digitalizált formában DVD-n, és/vagy színes papírképen kell beküldeni az Országos Magyar Vadászkamara címére (1027 Budapest, Medve u. 34-40.), a borítékra kérjük ráírni „Fotópályázat”.

A helyezettek díjai
I. díj                80.000 Ft
II. díj               50.000 Ft
III. díj              20.000 Ft.

A fotókat szakértőkből álló zsűri bírálja el, a díjak pedig az országos vadásznapokon kerülnek átadásra.

A nem nyertes pályázók anyagai igény szerint kiállításra, vagy sajtóközlésre – díjazás ellenében – átadásra kerülhetnek.

A legsikeresebb, díjazott képekből meggyőző plakátok, szórólapok, leporellók készülhetnek, melyek szervezett csatornákon keresztül juthatnak el a közönséghez, és pozitív irányba befolyásolhatják a közvéleményt, javítva ezzel a hazai vadászat, vadgazdálkodás elfogadását, támogatottságát.

http://www.omvk.hu/hirek.php

Pilis és Börzsöny ”lezárva”

A hétvégi ítéletidő a Börzsönyt sem kímélte. A Kemence patak és a vízgyűjtő területéhez tartozó patakok is kiáradtak, komoly károkat okozva a természetben és az emberi létesítményekben. Az ehhez párosuló orkánszerű szél pedig a felázott talajba kapaszkodni már nem tudó fák tömegeit döntötte ki. A hegy úszik az iszapban.
Az Ipoly Erdő közleményét csak megerősíteni tudom, mert az árvíz és a vihar idején a helyszínen voltam. Kérek mindenkit, hogy a felhívásnak megfelelően ne menjen senki a Börzsönybe, amíg az Ipoly Erdő fel nem oldja a korlátozást!

Köszönettel:
Háncs Péter
Link: http://www.ipolyerdo.hu/index.php?op=news&id=491

A Pilis hasonlóan életveszélyes!

Járhatatlan utak, kidőlő fák, megáradt patakok, több ezer köbméter hordalék a hegylábaknál. Az esőzés hatására veszélyes a Pilis, Visegrádi-hegység látogatása.

http://www.parkerdo.hu/index.php?pg=news_1_165