avagy „Vadászat objektívvel”
– a fotókiállítás margójára –
Három különböző sors és életút, ám legalább két közös pont, amely összehozott bennünket – a természet és a fotózás szeretete. Családunkból, múltunkból mind magunkkal hoztuk ezeket a kötelékeket, és ezeknek köszönhetjük azt is, hogy most itt lehetünk, és megmutathatjuk, hogyan látjuk mi hazánk csodálatos természeti környezetét. Kiállításunkkal szeretnénk felhívni rohanó világunk felnőtt, és a felnövekvő nemzedékének figyelmét környezetünk értékeire, azok megbecsülésére, ezzel a pár kiragadott képpel például szolgálva, hogy egy apró lépéssel segíthessünk a szemléletformálásban. A fényképezés, mint művészet, és mint dokumentarista eszköz egyaránt segíti korunk emberét, hogy valamennyit magáévá tehessen azokból a pillanatokból, amelyek mellett elrohanni kényszerül. Ennek a ma újra virágkorát élő műfajnak köszönhetően, az objektív látómezején át egyre többen találnak vissza a természethez is – a fotós és a néző egyaránt. A fényképeken minden szépség megmutatható; a minket körülölelő mesés tájaktól kezdve az egészen apró csodákig. Manapság kicsit talán szerényen háttérbe szoruló, ám annál több figyelmet érdemlő téma ezen a palettán a méltán híres magyar nagyvadállomány is. Fotós szemmel legalább annyira izgalmas, kihívásokkal teli élményeket tartogat, mintha a vadászokat kérdeznénk erről! Bepillantani az állatok életének legmeghittebb pillanataiba anélkül, hogy megzavarnánk őket, megtapasztalni, ahogy egy fiatal állatból hosszú évek alatt megérik az a díjnyertes koronás fő, figyelni családi életük változásait… Vadászik a fotós is, csak éppen objektívvel teszi. Célunk nem más, mint hogy hazánk nagyvadjainak életét a fényképezés eszközeivel közelebb hozzunk a modern világhoz, hogy ezek a fenséges állatok megőrizhessék méltó helyüket az életünkben. Hogy mi a titok? Titok bizony nincsen. Bárki, akit egy kép kíváncsibbá tesz, aki ránézve megérzi a természet vonzását, átélheti ugyanezeket a kis csodákat. Nem kell hozzá más, mint, hogy a rohanásból pár percre kiszakadva, figyelmesen, és empátiával felvértezve szabaduljunk ki a természetbe, hogy megtanuljunk újra hallgatni, türelmesen várni, és örülni az életnek, amely akkor és ott körül vesz bennünket. A természetfotós munkásságát pedig, a hazai vadfotózás atyja – talán nem túlzás így neveznünk őt -, Nagygyörgy Sándor fotóművész gondolatait felidézve, a türelmen túlmutatva a felfedezés és az alkotás szenvedélye kell, hogy végigkísérje. Talán a mindennapi életünkben is szükség lenne mindebből egy kicsit többre?.. A kiállítás megnyitása előtt egy héttel kaptam egy telefonhívást, miszerint a nyomtató fejegysége meghibásodott, amit csak hétfőn (kiállítás megnyitásának hete) tudnak megjavítani valamikor a délelőtti órákban. Délután lett belőle. Beszéltem Gáborral, megnyugtatott, minden megy szépen.
„…fantasztikus volt a szervezés..”
„Nagyszerűek a képek…”
„Csodás volt a kürt szó…”
„…azt hittem csak egy szimpla vetítés lesz…”
„…basszus megkönnyeztem…”
„…hát ez tetszett!… „
„Szimpatikus fotóscsapat! Köszönjük a szép felvételeket!” …és még sorolhatnám.
A megnyitó óta, szinte megállás nélkül csörög a telefon, jelez az SMS és természetesen a facebook oldalunk sem marad ki. Lányokkal csak felületesen beszéltem a megnyitóról és az utóhangokról, de ők is jelezték, hogy sokaknak tetszett a műsor. A fényképek és videók, valamint a személyes számolgatások alapján kb. nyolcvanan jelentek meg a rendezvényünkön. Azt hiszem, nagyszerű szám. Még egyszer nagyon szépen köszönöm/köszönjük a szép számú részvételt!
Többen kérdezték a megnyitón én miért nem szólaltam meg? Hagytam érvényesülni a lányokat. Viccet félretéve, nem igazán vagyok az a szónok típus, és nem szerette volna belesülni az esetleges kis mondanivalómba. Elég volt nyilatkozgatni is. Sokaknak, inkább úgy fogalmaznék, mindenkinek tetszett a Vadászkamara Kürtegyüttes triójának játéka. Ha már zenénél tartunk, nem mehetünk el a hegedű művészünk mellett sem. Sokakat meghatott a diaporáma zenéje, amin sokat segített az élő hegedű szó. Tehát összességében elmondhatjuk, tényleg jól sikerült. Itt egy hosszú listának kellene állni, hogy ez a siker kinek, kiknek köszönhető. A lista azért nincs itt, mert senkit se szeretnénk kihagyni a felsorolásból, de legfőképp két támogatónknak köszönjük a sok segítséget.
A megnyitóról készült képek Zsila Sándor munkái.
Hírek: Nem álltunk le a szerveződéssel, csak most megint egy nem éppen látványos fázisa jön a szerveződéseknek. Több közeli és távoli kiállítási lehetőség is forog kis agyamban, melyeket hasonló színvonalon szeretnénk megrendezni, mint a mostanit. Szeretnénk elvinni a kiállításunkat keleti és nyugati irányba egyaránt. Most ezen folyik a munka, várjuk a visszajelzéseket leveleinkre és hívásainkra. Azt hittem, hogy hosszú lesz ez a közel két hónap egy másik nagyobb volumenű megnyitóhoz, de lassan kezdem belátni tévedek. De azért igyekszünk.
Kiállításunk tovább vándorol, új helyet találtunk kis segítséggel az anyagnak. Így ide is duplán érdemes kilátogatni, az I. VADHOF Vadász-, Horgász- és Fegyvervásárra!
A „Vadászat objektívvel” csapata 2014-ben sem pihen. A kiállítás február 22. és március 22. között Ócsán, az Egressy Galériában várja látogatóit (Egressy Gábor Szabadidőközpont, Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky u. 46-48.). A kiállítás nyitányára február 22-én, szombaton, a Vadászbál megtisztelő keretein belül, 17:30-kor kerül sor, Cseke Sándor, a Vadászlap kiadó-főszerkesztőjének megnyitójával, majd 19:00 órától digiráma színháztermi vetítéssel. Mindenkit nagy szeretettel várunk!
Számomra meglepően jól sikerült a megnyitó. Valóban rendhagyóra sikeredett, mint ahogy azt Cseke Sándor megígérte nekem, nekünk. Két szóban megnyitotta, majd mindannyiunkat egy-egy mondatban jellemzett és felkért, hogy mutatkozzunk be, mondjunk el magunkról érdekes dolgokat. Igaz, én készültem, de a lányokkal szemben nem lett volna fair felolvasni a kis szösszenetem. Meglepetésre el tudott jönni Ócsa város polgármestere is és ő is mondott pár kedves szót a köszöntőjében. Egyszóval jó volt.
Elindult az újabb ötletelés, most kicsit más lesz minden. Ha sikerül megvalósítani akkor gyereknapra tervezzük. Talán jól fog elsülni. Azt megígérhetem, hogy ismét egy rendhagyó kiállítást láthatnak majd az érdeklődők, de ez kivételesen a gyerekeknek készül, vagy a gyerekes felnőtteknek.
Lassan, lassan beérik a fáradságunk azt hiszem. Edinával készült kis cikk is ezt bizonyítja számomra. Jó érzéssel tölt el, hogy ennyit szerepelünk a médiákban. Remélem a terveimet/terveinket is sikerül szépen lassan megvalósítani az idén is, mint az elmúlt esztendőben is. Azt hiszem ebben az évben nem fognak a Mezőgazdasági Múzeumban pihenni a képek, hisz a cél, hogy minél szélesebb kör megismerhesse munkánkat, nézőpontunkat elhivatottságunkat. Sok terv van a tarsolyban, pont azért, hogy minél többen megláthassák erdeink vadjait, megismerkedhessenek azok is a hazai „big five”-val, akiknél nem „terem” a muflon, vagy dám, vagy a gím, de felsorolhatnám a többit is. Lehet lesznek olyan kiállítások is, ahol meglepetésként az adott régió nagyvad fotósa, vagy festője csatlakozik hozzánk. Még nem tudom, de igyekszem nem éppen sablonossá tenni a kiállítássorozatunkat. Tárgyalok nagyobb kiállítási helyekkel, melyeknek a profiljába vág a vadászat, akár objektívvel, akár anélkül is. Továbbá, ifjúsági intézetekkel és diák önkormányzatokkal, hogy diaporámánkkal ösztönözzük a mai „digitalizálódott” fiatalságot a természeti szépségek megismerésére. Szeretném, ha az ország minden égtájára, nagyobb vadászterületére sikerülne eljuttatni a képeket, hisz az egész országot bejártuk ezekért a fotókért. Tolnától-Baranyáig, Szelcepusztától-Karapancsáig.
