Hírek

Vadászat objektívvel 2023

Bevezető gyanánt…

Eltelt tíz év…,

…a jubileumához (és a végéhez) ért a kiállítás sorozat.

Engedtessék meg, hogy bevezetés képpen a kiállítók, egyik kedvenc mesterének, Forrásy Csabának Ars Poétikáját idézzem, hogy mit is jelent számukra igazán a természetfotózás.

„Várakozva ülni hajnalban egy tóparton, ahová a távoli harangszó is csak megfáradva ér el, élvezni az ébredő színek pasztellváltozásait – gyönyörűség.
Várni valahol egy erdőben, hogy kibújik-e a róka kotorékjából, vagy kiválik-e a szarvasbika a sűrűből – izgalom.
Megfigyelni éjjel messzi barlangok bejáratánál a denevérek ki-be repülését – titokzatosság.
Leszállni a barlangok mélyébe, ahol az állatok téli álmukat alusszák – kaland.
Meglesni a lárvabőrét, levető szitakötőt – titokfeltörés.
Kémlelni a vége sincs puszták égboltján köröző madarakat – szabadság.
Beinni szemmel a tájak formáit, fény és árnyjátékait – harmónia.
Mindezek megörökítése filmkockákon, hogy azután újra átélhessem a színeket, fényeket, élményeket – természetfényképezés.”

Nem tudom van-e hasonló „vándor” kiállítás, ami megélt több mint félszáz bemutatkozást… Tiszadadától Babócsáig, mit is mondanánk, nagyon nagy meglepetés. Meglepett mindannyiunkat az az érdeklődés, az a lelkesedés, a kedves fogadtatások, amiben részesültek a képeik. A fotóanyag megjárta a nagy és kisebb vadászati múzeumokat, kiállítótermeket és természetesen szerepelt rengeteg vadásznapon is. Többször előfordult, hogy több részre bontották és forgatták a képeket, ahogy a kiállító helyiségek megengedték. Az eredeti célkitűzésük többször is elérte célját, több „civil” helyen, iskolákban is megjeleníthették, hogy a gyerekek is ismerjék meg hazai vadfajainkat. Ahol személyesen is részt tudtak venni, ott meséltek az állatokról, viselkedésükről, hogyan találkozhatunk velük az erdőben. Sok tévhitet próbáltak eloszlatni: a nagyvadjaink (sem) nem csípnek, rúgnak, harapnak és nem is öklelnek fel a szarvukkal. Nem támadnak meg úton, útfélen embereket, ezek az állatok nem szeretnek találkozni az emberrel, nem bántanak. Természetesen, ha feleslegesen zaklatjuk, űzzük, hergeljük, akkor kiváltható belőlük az életösztön, mellyel magukat vagy az utódaikat védelmezik. Akkor már valóban jelenthetnek veszélyt az emberre, emberekre. Próbálták megértetni a gyerekekkel és néhol a tanítókkal is az olyan – lehet csak számunkra – természetes fogalmakat, mint mi a szarv és az agancs közti különbség, mivel és hogyan táplálkoznak, nem kekszet és kétszersültet esznek… Hát így telt egy-egy iskolai tárlatvezetés.

Sajnos a pandémia kihatott a kiállításra is, egy nagyobb megmérettetés is e miatt hiúsult meg. Sajnos a befektetett energia így feleslegessé vált. A veszélyhelyzetre való tekintettel, a következő években már nem erőltették, hiszen csak 2022. volt az első olyan év, ami teljes volt, mind a kiállító helyek, mind a rendezvények létrehozásához, látogatásához.

Felmerült bennük, hogy a kiállítás képanyagát megújítják, nem csak újra nyomtatják, hanem kiegészítik az elmúlt tíz év, számukra emlékezetes pillanataival. Sok változás történt, hisz tíz év azért már nem múlik el nyomtalanul.

Most újra végignézve a képeket, olyan emlékek tódulnak, hogy alig bírom el a súlyát. Biztos vagyok benne, hogy minden egyes kép készítésének körülményeire mindannyian emlékszünk. Emlékszünk, hogy mi volt a kép mellett a sztori.

Nagyon szépen köszönjük az elmúlt tíz év látogatottságát, megbecsülését, érdeklődését. Nekümk hatalmas élményt jelentett ez az időszak.

Köszönjük!

Edina, Orsi, és a mesélő Csaba