Magamról

Itt mindenki úgy szokta kezdeni, ezerkilencszáz….., hát én is. 1967. június 8-án Medárd napján láttam meg a napvilágot Szolnok városában. Ez az “átok” azóta is kísért, hisz szinte minden ígéretesnek látszódó fotós túrám esőbe torkollik. 🙂 Ha kiszámolom a korom, talán soknak tűnik, de belül megálltam öregedni, csak fele ennyinek érzem magam.

Gyerekkoromban rengeteget jártam ki kerületvezető vadászokkal, vadkárelhárításra és hajtóvadászatokra. Így kezdődött az állatok szokásainak megismerése, melyek a mai napig nagy hasznomra vannak a cserkeléses fotózásokon is.

A mai napig jó kapcsolatoknak köszönhetően, sikerült egy saját fix leshelyet kiépíteni, ahol sok érdekes képet készítettem. Itt megemlíteném egy nagyon kedves barátom, Fekete Orsi nevét, akivel közösen építettük – azóta kedvenc helyünkké vált – lesünket. Már lányaim is fertőződtek a fotózással, Dórinak több képét beválogatták egy fotópályázat legjobbjai közé, melyek kiállításra is kerültek. Kitty is egyre többet használja a gépet, több, kevesebb sikerrel, nála a kutyák szeretete előre valóbb.

Volt egy röpke kis idő mikor egy Zenit fotópuskával madarakat és egyebeket fényképeztem több, de inkább kevesebb sikerrel. Már kétgyermekes apaként jelentkeztem a FotoArt magazin rendezésében indult kezdő fotóstanfolyamra, majd a tanfolyam sikeres elvégzése után Imre Tamás fotográfus nevével fémjelzett Carenon Professional Wildlife fotósiskolában próbáltam elsajátítani a természetfotózási technikák alapjait, az igazi wildlife érzést. 2008 -ban a Forrásvíz fotósiskola mesterkurzusán is részt vettem.

Több mint négy éve kimondottan csak nagyvadakat fényképezek, kiegészítve néha makró- és madár fotózással is. Felszerelésemet is megpróbálom a jövőben majd ehhez alakítani. 2008 óta kikacsintottam a sportfotózás területére is, lovaspóló és motoros triál versenyeket fotóztam rendszeresen. Itt, ha eredménynek mondható, a képem volt a 2009 -es lovaspólós TV2-DRAFT kupa plakátja.

Életem eddigi meghatározó élménye az afrikai utazásom volt, ami nem volt más, mint a fapados Dakar néven elhíresült autóverseny. Nagy élmény volt megismerni annyi népet és különféle kultúrájukat. Ha tudom a közeljövőben megismétlem, vagy kibővítem egy hasonló, igazi élményt jelentő túrával. Nagy hatással vannak rám a hazai tájak szépségei is, mint például a Kis Balaton vagy a Hortobágyi Nemzeti Park

Fényképeim eddig több társas kiállításon vettek részt és újságokban is szerepeltek illusztrációként. Az Alcsúti Arborétum fotópályázatán négy képem került kiállításra (2007). 2008 júniusában, nyertem egy különdíjat a Budakeszi Kulturális Alap fotókiállításán, valamint a “Tavasz” szakaszt a Pesti Műsor pályázatán. Az Alcsúti Arborétum “Négy évszak az Alcsúti Arborétumban” c. fotópályázatán két képem lett különdíjas (2009).

2009 március hónapban önálló kiállításom volt Székesfehérváron.

2010-ben is folytatódik a hagyomány, ismét jelentek meg képeim újságban, Pusztadoktor magazinban. Mostanság erdei iskolák tanösvényeihez adtam képeim, illetve továbbra is újságoknak, weboldalaknak illusztrációnak.

Saját rendezésű fotópályázataim második eredményhirdetése került megrendezésre 2009. április 4-én szintén az Alcsúti Arborétum kápolnájában, MADARAK címmel. Az első is itt került kihirdetésre 2008 év végén, TERMÉSZETES TERMÉSZET címmel. A versenyeken nyertes fotósok közül többen szerepeltek, szerepelnek azóta is sikeresen az ÉTF pályázatokon.

2011 -ben elérkeztem fotós pályafutásom egyik nagy állomásához, minden felszerelésemet ellopták. Itt is köszönöm annak az áldott jó léleknek aki eltulajdonította gépeim.  Egy hét mély depresszió után sikerült kilábalni barátok segítségével a gödörből és szert tennem egy fantasztikus gépvázra. üröm az örömben, ez lett volna az első olyan év, mikor majd egy tucat esküvőre hívtak fotózni.

2013 akár a fordulat éve is lehetne, Fekete Orsival és Mráz Edinával karöltve megálmodtam egy kiállítást. Az álmokat tett követte és ha hiszünk is valamiben akkor az valóra is válhat. Végre mertem nagyot álmodni. A kiállítás a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban volt, az OMVK és a Groupama Garancia Biztosító Zrt. támogatásával. A Hazai vadász  magazin műsor stábja forgatott a megnyitón, vadászkürtösök csalogatták a nagyérdeműt és a diaporáma vetítés élő zene mellett ment. Fantasztikus volt! 2013. május 4 -én megnyílt a “Vadászat objektívvel” című kiállítás. Azóta több helyen is kiállításra került az időközben az MMG-nek adományozott anyag. A kiállítás sorozat folytatódik…



info@nagyvadfotozas.hu