Élmények kategória

2010. 01. 11.

Érdekesség

Egy linket szeretnék ajánlani mindenkinek, aki szeret nagyokat sétálni a természetben. Most egy kis virtuális sétát tehet az Alcsúti Arborétumban is.
 
jó nézelődést mindenkinek!


Nincs hozzászólás
2009. 10. 30.

Daru fotózás

Nagyon jól sikerült az idei első daru fotózásos túra. Wink

A vártnál többen jöttek el és szinte mindenkinek sikerült értékelhető képeket készíteni. Fantasztikus volt az Álomzugban, nagyon jó leshelyet találtunk a kis csapattal és egy szikes kis pocsoja is volt a közelben ahol tudtak fürödni. Igaz a tervezettel ellentétben a rossz időjárás miatt csúsztattuk a kirándulást, így négy nap lett belőle. A csapat krémje, már csütörtök délután lement elfoglalni a szállást a szokásos helyen, és az esti behúzásokat megszemlélni.

Péntek reggel pirkadatkor indultunk ki a kirepüléseket fotózni, majd ebédre, szinte mindenki más helyre vonult, ki-ki az általa hozott kis hazai maradékokat, vagy “páncélosokat” konzervetvett elő a hátizsákjából. Röpke órás pihenő után, ismét a gépeké volt a főszerep, és nem utolsó sorban a madaraké. A többi napon ugyan ezek a mozzanatok ismétlődtek. Az egész kis túrának csak a vége sikeredett kissé furcsára a hazafelé jövő emberhad miatt.


5 hozzászólás
2009. 09. 22.

Kaszó

Ismét jártam Kaszón, mint mindig maga a feeling most is fantasztikus volt. A bikák ahogy kell bőgtek, mintha tényleg kötelező volna, vagy az? Egész este azt hallgattam a szobámban és reggel erre ébredtem, kivéve mikor elaludtam.

 

Sajnos, ilyen bikák nem voltak, illetve nem láttam, hogy lettek volna a közelben, de a hangjukból ítélve igen komoly példányok is kivették részüket a tehénkergetésből. Izgalmas esti hangulatképeket sikerült készítenem, igaz a nagy esti rohangálásnak és izzadásnak természetesem megfázás lett a vége. De mint mindig, az élmény most is megérte.
 

Nincs hozzászólás
2009. 08. 21.

Jubileum

Tegnap jubiláltam! Nem biztos, hogy mindenkinek tetszik, de tegnap volt pontosan 20 éve, hogy felavattak tisztté. Azóta valóban sok víz folyt le a Dunán, ahogy szokták ezt mondani, így már nekem is kétségeim vannak afelől, hogy örülök-e, vagy sírok-e a hír hallatán. Inkább sírnék, mivel nem sikerült ezt az időszakot eltölteni a seregnél, de részben örülök is, mert sok olyan embert sikerült megismernem, akiket ott soha.
Nagy ünneplést csaptunk otthon, végül is 20 év, az 20 év! Ezért a kis családom körében megnéztük a televízióban a tisztavatást. Végigültük a beszédeket, amit nagy izgalommal hallgattunk, de nem értettünk, mert mi köze a forint és euró ingadozásának, valamint a határon túli magyarok helyzetének a mi ünnepünkhöz és a tisztavatáshoz… még most sem értem. Tudom én vagyok az alul művelt és bennem a hiba.
 
Azért történtek pozitív dolgok is tegnap. Végre sikerült igazi nagyvadas képeket készítenem. Igaz eddig nekem "csak" a dámok jutottak, de úgy látszik megtört a jég. Azért egy két apróság kikívánkozik belőlem, mert nem igazán rajongok azért ha más mondja mit írjak az oldalamra. Itt is érvényes a vélemény szabad kinyilvánítása, röviden, ez volt az utolsó ilyen alkalom.
 

Nincs hozzászólás


info@nagyvadfotozas.hu